MODERNKORI SZAKÍTÓS GÖRBE TÜKÖR NŐKNEK

Az utóbbi hetek nagy felfedezettje, a leleményes otthonmaszturbalok url címmel napvilágot látott tumblr oldal hihetetlenül nagy népszerűségnek örvend, pedig még csak alig egy hónapja létezik.
Eddig abban a hitben voltam, hogy csak én vittem túlzásba az önsajnálatot egy-egy csalódás után, de nem. Ez az oldal bizonyította, hogy van még lejjebb is. A (nem tudom eldönteni milyen nemű, de szerintem férfi női) szerző egy szakítás utáni érzéseit tárja elénk rövid, trágár és kétségkívül egyedi kreálmányaiban, amelyeket nem merek verseknek nevezni, mert műfajilag nem igazán azok. Viszont beletenyerelt valamibe, mert kicsit mindenki magára ismerhet a sorok között. És magukra is ismernek sokan, ezért a rengeteg reblogolás és lájk a bejegyzései alatt.


Ma reggel a kávém mellett végigolvastam a blogot és elgondolkoztam, hogy mennyivel egyszerűbb volt szakítani a közösségi oldalak térhódítása előtt. Tiszta sor volt az egész, hiszen ha vége volt egy kapcsolatnak, akkor ideális esetben soha többé nem hallott az ember a másikról vagy csak ritkán futottak össze, így az elengedési folyamat is normális mederben, normális időkeretek között folyt le. Tudjuk, hogy egy kapcsolatot ugyanúgy meg kell gyászolni, mint egy eltávozott szerettünket, a szakításnak is megvannak a fázisai. Azonban a Facebook és társai eléggé megnehezítik a dolgunkat, főleg nekünk nőknek, akik amúgy is hajlamosabbak vagyunk túlbonyolítani a dolgokat.
De mi is történik pontosan manapság?






  • Ha egy közléskényszeres exszel áldott meg a sors, akkor folyamatosan tolja az arcodba a hírfolyamod a frissítéseit.
  • Letilthatnád, de tudjuk, hogy szenvedni a legjobb dolog, így garantáltan önszántadból és naponta háromszázszor lépsz az adatlapjára, lecsekkolni hogy kapcsolatba került-e az elmúlt 10 percben. 
  • Ha valamelyik új ismerőse nő, akkor egyből kiborulsz, mert tutira megvolt neki.
  • Ha nem posztol napokig, vagy úgy egyáltalán, akkor kikombinálod magadban, hogy biztosan rettentően szenved ő is, annyira, hogy még a Facebookra sem jön fel. à Biztosan ki akar békülni (Hamis Reménysugár CSAPÓ 1.)
  • Ha pedig épp ellenkezőleg, posztol folyamatosan, akkor meg téped a hajad, hogy neki bezzeg meg sem kottyant a szakításotok és emiatt egy érzéketlen hímivarszerv hogy ennyire gondtalan mer lenni. à Majd én megmutatom mit veszített, fog ő még sírni utánam (Hamis Reménysugár CSAPÓ 2.)
  • Elkezdesz feltűnően sokat posztolni I.: Becsekkolsz mindenhonnan, naponta lősz egy harminckét fogas szelfit, és alaposan dokumentálod, hogy mennyire élvezed a szingliséget.
  • Esténként a legdepressziósabb szerelmes számokból összeállított tracklistedet hallgatod, miközben végignézed az összes közös és nem közös fotótokat. Végül álomba sírod magad és reggel olyan táskákkal ébredsz a szemed alatt, hogy nincs az a korrektor, ami eltüntetné őket.
  • Elkezdesz feltűnően sokat posztolni II.: Órákat töltesz a tökéletes dal kiválasztásával, ami a legjobban kifejezi az érzéseidet, majd pedig kiteszed a faladra és a zsigereidben érzed, hogy ez nagyon betalált nála. (Persze). Ugyanez az idézetes képekkel. 
  • Hirtelen Oravecz fan leszel, mert minden szava olyan, mintha csak rólad szólna. Persze posztolod és lájkolod az ő bölcsességeit is rendületlenül. Még párnát is rendelsz.
  • Amikor hetekkel vagy ne adj isten hónapokkal később lájkolja egy frissítésedet, kiugrasz a bőrödből és várod, hogy mikor ír privát üzenetet. à Mert ugye a lájk egyértelműen azt jelenti, hogy akar valamit (Hamis reménysugár CSAPÓ 3.)
  • Ha mégsem ír (mert biztosan nem mer, de nagyon akar), akkor megfogalmazod életed leghosszabb idő alatt összehozott két mondatát és további egy órát tökölsz a kurzorral a küldés gombon. Végül nem küldöd el.
  • Napokkal vagy hetekkel később egy csajbuliban a sok bortól becsiccsentve írsz valami baromságot a női wc-ben kuporogva és persze hogy elküldöd.
  • Reggel azt kívánod bárcsak megnyílna a föld alattad és ez sosem történt volna meg, főleg, hogy semmit nem írt vissza.
  • Végső döfésként látod, hogy kapcsolatban van tegnap óta.
  • És az egész folytatódik ugyanígy, annyi különbséggel, hogy már nem csak az ex profilját bújod rendszeresen, hanem az új nőét is.


Ez egy eléggé túlcifrázott példa, de valljuk be, hogy a legtöbben beleestünk már valamelyik hibába a fentiek közül. Aki nem, az valószínűleg önmaga szakított nagy elhatározással, vagy pedig szerencsés módon valamelyik fél elkerülte a közösségi médiát, esetleg óriási akaratereje van. Én fiatalabb koromban egyszerre többe is belecsúsztam néha, de ha másra nem is voltak jók ezek a botlások, legalább megtanítottak néhány fontos dologra.




  1. A legfontosabb aranyszabály, hogy ha egy férfi akar valamit, akkor arról tudni fogunk. Ők nem üzengetnek zeneszámokkal, ha zenét posztol az azért van, mert tetszik neki. És nem azért nem posztolnak napokig mert magukba roskadtak, hanem azért, mert éppen olyanjuk van. Azt meg végképp ne gondoljuk bele, hogy nem mernek minket keresni. Egy fenét nem, ha igazán akarnának akkor keresnének.  Ilyen szempontból ők nagyon egyszerű lények a szó jó értelmében, mivel velünk ellentétben nem kombinálnak, nem célozgatnak sejtelmesen és nem gondolnak bele dolgokba más dolgokat. A fekete az fekete, a fehér az fehér és kész.

  2. Fontos tudnunk, hogy ha a fenti példát követjük, csak magunkkal tolunk ki. A továbblépés egyik legfontosabb eszköze az, hogy megpróbáljuk teljesen kizárni az életünkből az illetőt. A gondolatainkba még így is hónapokig vissza-vissza fog térni, de ha naponta leskelődünk utána és követjük minden lépését Facebookon, Instán vagy bárhol máshol, akkor csak hamis víziókba ringatjuk magunkat és toporgunk egy helyben. Ráadásul ennek hatására a gyászidőszak ideje is jóval meg fog nőni. Onnan fogjuk tudni, hogy teljesen túl vagy rajta, ha egy este az ágyban fekve rájövünk, hogy ma nem is gondoltunk rá. Ha ez megtörtént, akkor gratulálhatunk magunknak, mert túl vagyunk a nehezén.

  3. Próbáljuk meg elkerülni, hogy depresszióba zuhanjunk. Szakítás után mi, nők hajlamosak vagyunk mindent sötétebben látni és úgy érezzük, hogy nincs már értelme nélküle az életünknek. Pedig felfoghatjuk a szakítást úgy is, hogy ez egy tiszta lap az éltünkben és az új lehetőségek tárházát kínálja nekünk a szituáció. Mikor máskor lenne ideálisabb kipróbálni egy új mozgásformát, találni egy hobbit vagy csak egyszerűen olyan dolgokat csinálni amikre eddig nem jutott időnk vagy energiánk? Tudom, hogy ilyenkor a pozitív gondolkodást a hátunk közepére sem kívánjuk, de gondoljunk arra, hogy annál ami lett volna, csak jobbat tartogathat nekünk az élet.

  4. Ne ugorjunk bele egy új kapcsolatba akkor, ha még úgy érezzük, hogy nem léptünk túl az előzőn. Ez egyik félnek sem jó és a vége ugyanúgy csalódás lesz. Dacból, majd én megmutatom felkiáltással meg főleg nem ajánlott beújítani, legyen már büszkeségünk, hölgyek!

  5. Apropó, büszkeség. Elcsépelt mondás, de nagyon igaz, hogy ne fussunk olyan busz után, ami nem vesz fel. Szép volt, elmúlt, vége, de ne süllyedjünk le odáig, hogy szinte könyörgünk a másik félnek az újrakezdésért. Itt megint előjön az első pont, ha a férfi akarna valamit, akkor tenne is érte. Ne zaklassuk, ne könyörögjünk és ne alacsonyodjunk le! Amúgy személyes és baráti tapasztalat alapján is mondhatom, hogy  felmelegített kapcsolatok nagyon nagy számban halálra vannak ítélve. Higgyük el, hogy jöhet egy sokkal jobb. Mert ahogy a Junkies is megénekelte anno: "Minden nőnél van jobb nő" -esetünkben férfi.