KEDVES JÉZUSKA!


Remélem mindenkihez épségben megérkezett a Mikulás, és találtatok csokit és/vagy virgácsot (hardcore verzióban korbácsot) a kiscsizmában. Az enyém ideért, tett róla idén is, hogy a seggem mérete még véletlenül se csökkenjen. 
Kicsit kevesebb volt mostanában a bejegyzés, de egyet se féljetek mert nem tűnök el, nem is untam rá a blogra, csak annyi minden összejött így az ünnepek előtt, hogy esténként már nem volt energiám az íráshoz. A legfrissebb információim szerint már csak 18 nap van Szentestéig, úgyhogy nincs mese, elárasztalak benneteket karácsonyi bejegyzésekkel mostantól. Na jó, nem, de még minimum 3-4 ilyen témájú posztra számíthattok a következő két és fél hétben. 
Ha az isten és a postásunk is úgy akarja, akkor hamarosan egy gyors karácsonyi nyereményjáték is lesz a blogon, csudajó dolgokat válogattam össze nektek, de a fő attrakció még úton van, ajánlom neki, hogy ideérjen. Remélem jövő héten már startolhatunk, és a szerencsés nyertes a fa alatt bontogathatja a meglepiket.
Mint azt előzetesen megtudtam (mert az anyukám imád spoilerezni) az én karácsonyi ajándékom már régen megvan, sőt, előre megkaptam már egyet hogy tudjam használni (amit sajnálatosan nem teszek olyan gyakran, de majd fogom eskü), szóval vehetjük úgy, hogy a mostani lista felesleges, de nem, mert lesz nekem egy szülinapom is pontban egy hónapra rá a karácsonyi cécóra, na meg jövőre is lesz karácsony ugyebár. Mindig az a bajuk, hogy nem tudják mit szeretnék, hát most majd jól elárasztom őket ötletekkel. Mert igényeim meg kívánságaim azok vannak ám, de még milyenek... :D 



+1


1. Picture Polish Bridget körömlakk - A leggyönyörűbb piros lakk ever, csak ne lenne ilyen drága. ITT
2. Gél lakk készítő felszerelés - Mert simán meg tudnám magamnak csinálni itthon és viszlát beszakadó körmök, hello sok körmös bejegyzés. ITT
3. Deichmann tweed anyagos csizma - Az annyira csúnya hogy már szép kategória, pedig nem a stílusom de meg vagyok veszve érte. ITT
4. Sarokkád - Fürödni akaroook, hat év után végre. 
5. Canon EOS 100D - A legnagyobb vágyam a listáról, egy DSLR fényképezőgép - Sosem használtam ilyet, de boldogan megtanulnám, és a blogon is sokkal jobb képek lehetnének. ITT
6. Juliette Has a Gun Citizen Queen - Ez a parfüm annyira én vagyok, hogy arra nincsenek szavak. ITT
7. Real Techniques ecsetkészlet - Mert szeretnék egy igazán minőségi készletet. ITT
8. Ikea komód - Hogy legyen helyem a sok kacatnak és ruhának. Miért nincs amúgy az Ikeának webshopja? Nem igazság. ITT
9. Sleek Kontúr paletta - Mert még nincs ilyenem és szeretnék. ITT
+1. Louboutin lakkbőr Pigalle - Bilibe lóg a kezem, de ha ilyet kapnék, akkor sikítva rohannám körbe a lakást, valószínűleg vele is aludnék, sőt, még a nevemre is venném. ITT


Kedves Jézuska, tudod, hogy nagyon jó voltam egész évben, és bár én is látom, hogy az igényeim kicsit nagyok, sőt egyes esetekben felháborító mértékűek, de vedd figyelembe kérlek, hogy egyébként nem szoktam kérni semmit. A kevésbé drága és puccos ajándékoknak is nagyon örülök, de ha egyszer már arra vagy kíváncsi, hogy mire vágyom a szívem mélyén úgy igazán, hát akkor kérlek, kitárulkoztam. Ne vesd hát a szememre, hogy sokat akarok. Remélem Jézuska, hogy jó sokat spóroltál az idei ajándékozásra, de az sem baj, ha csak jövőre jön össze az ára valamelyik kívánságomnak. Türelmes vagyok, hisz tudod.

Üdvözlettel és hálával: