KÍVÁNSÁGLISTA


Nagyon szeretek másoknál kívánságlistákat olvasni, mert sok olyan dologra lehet így akadni, ami egyébként elkerülné az ember figyelmét. Remélem ti is így vagytok ezzel, mert most egy rövid vegyesvágott kívánságlistát írtam, amiben összegyűjtöttem a jelenleg legvágyottabb dolgokat, hogy kellően motiváljam magam a beszerzésükre. Vissza szoktam nézni egyébként a korábbi ilyen listáimat és nagy megelégedéssel látom, hogy a nagy részük sikeresen teljesült, reméljük a mostanival is így lesz.



1. Cargo Shanghai Nights szemhéjpúder paletta
Kiselejteztem egy halom sminkcuccot, aminek következtében rá kellett jönnöm, hogy alig maradt néhány palettám, úgyhogy ezen sürgősen változtatni kell! A Cargo palettákat már régóta nézegetem, és ez a Shanghai az egyik kedvencem közülük. Abszolút az én színeim, még azt a vad kékes árnyalatot is szívesen használnám. Nagyon megörültem, amikor láttam, hogy a Notinon is kapható, elég baráti áron ráadásul.

2. Tangle Teezer Compact Styler Skinny Dip 
Nagyon dobog a szívem ezért a Tangle Teezer-ért, sajnos a másik, fehér változatot elkapkodta a nép, és attól tartok, hogy előbb-utóbb ennek a pálmásnak is az lesz a sorsa. Kár érte, igazán bevehetnék az állandó termékek közé, mert szerintem óriási ötlet ez a dizájn. Imádom a flamingókat, kell, kell, kell! Csak külföldről szerezhető be sajnos, mondjuk ITT.

3. Ágyneműhuzat
Olyan nehéz jó minőségű ágyneműhuzatot találni, el sem tudjátok képzelni. Ez az egyetlen dolog, amit nem szeretek online megvenni, ugyanis két rossz tapasztalat után már nem kockáztatok. Most viszont mégis egy webshopos darabra áhítozom, ugyanis télen már rendeltem a Bon Prix-től ágyneműhuzatot, és egyszerűen isteni minősége van, úgyhogy náluk bátran merek nézelődni. Egyetlen baj van vele, mégpedig az, hogy nincsen a szettben kispárnahuzat. Most komolyan, külföldön senki nem használ kispárnát?! Jelenleg ez a kék a kedvencem, de rengeteg másik is tetszik. ITT tudtok nézelődni.

4. The Ordinary Advanced Retinoid 2% & Niacinamide 10% + Zinc 1%
Végre megérkezett hozzánk is a csodás hatóanyagokkal telezsúfolt, ennek ellenére pofátlanul olcsó The Ordinary márka! Hurrá, hurrá! A bőség zavarával nem tudok mit kezdeni, mert azért mégsem kenhetek mindent magamra, de első körben a Retinoid és a Niacinamide lesz az áldozatom. Előbbi a bőröregedést hivatott késleltetni, utóbbi pedig a pórusokat és a pattanásokat rendszabályozza elsősorban. Sajnos mindegyikben érintett vagyok, úgyhogy nagyon kíváncsi leszek a hatásukra. A márka termékeit itthon a Skinsmarttól lehet megrendelni.

5. MEDIBLANC Whitening fehérítő fogkrém
Még régebben kaptam egy rendelés mellé mintát ebből a fogkrémből és sokáig csak hempergett a fiókban. Nemrég elővettem, abszolút szkeptikusan nekiálltam elhasználni és nem akartam hinni a szememnek. Nagyon durván fehérítette már pár fogmosás után is a fogaimat, és nem optikai hatása volt, hanem fokozatosan halványította az elszíneződéseket. Sajnos hamar elfogyott, de akkor eldöntöttem, hogy megveszem majd nagyban is. Baromi drága, de használ. A Notinon lehet megvenni, ők forgalmazzák a márka termékeit.

6. Geek & Gorgeous hámlasztók
A Krémmánia dobozban jutottam hozzá a kaktuszos AHA hámlasztóhoz, amit azóta is leborulva imádok, mert hihetetlenül látványos a hatása. Ezen (is) felbuzdulva eldöntöttem, hogy ha törik, ha szakad, be kell szereznem a mandulasavas BHA hámlasztót is, mert végre szeretnék kipróbálni egy normális, hatékony BHA-t. Plusz, ha elfogy az utazóméretű kiszerelés az AHA-ból, akkor mindenképpen megveszem nagyban, mert ha valami, ez nem hiányozhat a polcomról. A márka honlapjáról szerezhetőek be.

Nektek mi van mostanában a kívánságlistátok élén?